A Plazma Pont 300 ezer forinttal segíti a szegedi gyermekintenzív osztály kis betegeinek gyógyulását a Dr. Tekulics Péter a Gyermekekért Alapítványon keresztül. Az adományt elsősorban modern infúziós pumpákra költi az osztály.

Az emberi akaratnál nem lehet erősebb a tűtől való félelem. Efölött győzedelmeskednie kell az önmagunkért és másokért vállalt felelősségvállalásnak.

Laczó Dániel ifjúsági világbajnok kenus is a segítségnyújtás élére állt! Dani nemrég vett részt a Kígyó utcai Plazma Ponton egy alkalmassági vizsgálaton, hogy plazmaadóvá válhasson és beteg embereken segítsen.

A Plazmaszolgálat támogatja a fiatal tehetségeket, köztük Lakatos Zsanettet, aki a hétvégi kajak-kenu világkupa döntőjén egy arany és egy ezüstérmet szerzett Szegeden!

A vérplazma olyan gyógyszerek előállításához szükséges, melyeket mesterségesen nem lehet előállítani, azonban nélkülözhetetlen a súlyos, akár az életet veszélyeztető megbetegedések gyógyításához.